Február 14-e és 16-a között rendezik az ország egyik legnagyobb téli rendezvényét. A Miskolci Kocsonyafesztivál idején majd' a teljes belvárost lezárják.
Ózdra látogatott a köztársasági elnök. Az Újváros Téri Általános Iskolában vett részt Sulyok Tamás a felújított közösségi tér átadásán.
A legendás macska–egér páros első adását 1940. február 10-én sugározták. Magyarországra és Csehszlovákiába pedig a rendszerváltás előtt jutott el a rajzfilm.
Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében élesen bírálta a kormányzatot és a liberális globális elitet, amely szerinte politikai ...
Több kedvező fejleményről, lehetőségről is beszámoltak a kormány tagjai az elmúlt hetekben. A gazdasági repülőrajt során támogatást kapnak a vállalkozások, rekordkamatot fizet a babakötvény februárban ...
Megkérdeztünk néhány fesztiválozót, melyik a Kocsonyafesztivál legjobb programja Miskolcon? Van akinek a stand-up, a ...
Washingtont az amerikai patrióták már elfoglalták, a következő, döntő csata Brüsszelben lesz! – írta a közösségi oldalán a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás úgy fogalmazott: a világ ...
Összegyűjtöttük az elmúlt hét legérdekesebb eseményeit. Ha lemaradt volna valamiről, például a súlyosbodó koldushelyzetről, ...
A katasztrófavédelem közleménye szerint lesodródott az úttestről és többször átfordult egy személyautó a 3608-as út Tiszalúc ...
A fiatalkorú a cselekmény elkövetésekor tizenkettedik életévét betöltötte, tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követ el ...
Jelmezekre fel, irány mulatni a bábszínházba! A farsangi mulatságra és télűzésre minden korosztályt várnak 0-tól 99 éves ...
A VIII. Rejtvényfejtő versenyt rendezik meg Kazincbarcikán, március 1-én, szombaton. A rejtvényfejtő verseny helyszíne a ...