Szóval Fábryk (sic!) úr mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta...” - írta közösségi oldalán Tóth „Bruti” Imre. A humorista mindezt arra reagálva közölte, hogy Fábry Sándor ...
Szóval Fábry úr mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta… Aztán rátért az interjúra, melyben írása szerint „kiderült, mi is cseszi a csőrét Fábry Sanyi bá’-nak 2025-ben”.
Régen elkezdődött a harmadik világháború, de nem nukleáris hadviselés formájában, hanem a normális életet támadták meg, és bizony komoly sikereket értek el ezen a fronton. Nem lesz világkormány, mert ...
„Ő azt mondta, hogy a paradicsom már nem olyan összetételű, mint régen. Megnéztem az adatait, és kiderült, hogy egyszerűen évtizedes adatokat hasonlított össze maiakkal, ami azért nem megfelelő, mert ...
Ekkor 31 éves volt, mások már régen befejezik a tornát ennyi idősen, de Keleti Ágnes karrierjének legszebb négy éve következett. Népszerűsége csúcsán volt, Kisfaludi Strobl Zsigmond még szobrot is ...
Ekkor már harmincegy esztendős volt – a legtöbb tornász ennyi idősen már régen befejezte pályafutását. Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás ...
Egymást érik a kilencvenes-kétezres évek zenéire épülő retró bulik – ám társadalmilag és politikailag már régen megvetjük és szégyelljük a „napfény évtizedét”. Szeretünk egy este erejéig visszarepülni ...
Persze az újévi fogadalmak ma már teljesen mást jelentenek, mint régen, hiszen napjainkban tulajdonképpen saját magunknak teszünk ígéretet bizonyos dolgokra vonatkozóan, amit aztán vagy betartunk, ...