Az új idők focija nem túl romantikus, a döntéshozók nem is igyekeznek másnak mutatni magukat, mint amilyenek. Ennek tudatában érdemes figyelni Gianni Infantino FIFA-elnök szavaira.
A Magyar Nemzeti Bank összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt ...
Január elsejétől leállt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban Nyíregyházán a 14 év alattiak gyermeksebészeti fekvőbeteg szakellátása – ez a népegészségügyi központ honlapjára felkerült, ...
Búcsú a politikától és a médiától – ezzel a címmel közzétett bejegyzésében köszönt el Georg Spöttle. A 444 szúrta ki a bejegyzést, amelyben a kormányzati nyilvánosságban eddig rendszeresen szereplő ...
Kár volt fáradnia – így válaszolt a Fidesz frakcióvezetője arra a levélre, amelyet Gyurcsány Ferencék – előre hozott választásokat sürgetve – elküldtek minden kormánypárti képviselőnek. Sőt, Kocsis ...
Hamarosan – január végéig – minden bankszámla-tulajdonos megkapja bankjától a pontos elszámolást, hogy tavaly milyen költségeket számoltak fel neki a bankszámla működtetéséért. Érdemes ennek az ...
Hiba a januári hidegben egy politikusnak nyaralni? Hiba a miniszterelnöknek elmenni akkor, amikor megjelent a közéletben egy kihívó? Vajon miként hat a történet a Fidesz szavazóira? Elemzőket ...
Kuba, Aruba, Chile – és most India. Néhány egzotikus helyszín az elmúlt 25 évből, ahová Medgyessy Péter, Torgyán József és Orbán Viktor mint az ország legmeghatározóbb politikusai utaztak, és a ...
A görög mitológia legismertebb alakjai évezredek óta jelen vannak az emberek gondolkodásában, történeteiben. Ma is: számos modern film, könyv, sorozat merít az antik hősök sztorijaiból, elég az Éhezők ...
Január 4-én, szombaton 9:57-kor közzétett a Telex egy elemzést Kapitány Balázs tollából, A középosztály már nem támogatja, pénzügyi döntéseivel mégis fenntartja az Orbán-rendszert címmel. Nem egészen ...
Ma már mindenki újévi beszédet mond: Brüsszel Péter és Gyurcsány Ferenc is” – így indította újévi, január elsején reggel nyolc órakor közzétett beszédét Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs ...
Legalább 53 ember meghalt és 62-en megsérültek, amikor nagy erejű földrengés rázta meg Kína tibeti régióját – írja a kínai állami médiára hivatkozva a BBC. A földmozgás helyi idő szerint kedden reggel ...